 |
Legfrissebb hozzászólások (119871 - 119890)
 | |  | | | | |  | |  | | | Egyébként, István, látatlanban továbbgondolva a felvetett "tarthatósági" vizsgálatot, azt hiszem, figyelembe kell vennünk a különbséget: nem mindegy, hogy valaki saját döntéseiben támaszkodik az ítéleteire, vagy pedig társadalmi szintű érvényt próbál szerezni azoknak. Ha a saját döntéseiben és személyes ítéleteiben támaszkodik rájuk, akkor fontos, hogy korrekt háttérismeretek alapján döntsön, és meg lehet vizsgálni, hogy mennyire vannak összhangban az egyes ítéletei a pozitívum/negatívum mérlegelése szerint, de alapjában véve szubjektív megítélés kérdése, hogy mit milyen mértékű negatívumnak vagy pozitívumnak tart, így maga az ítélet is szubjektív természetű lesz. Nincs mit beleszólni, maximum tiszteletben lehet tartani.
Tehát ha te például azt mondod, hogy a hegymászást bizonyos kürölmények között elfogadható vagy pozitív dolognak tartod, a pszilocibin gomba fogyasztását viszont nem, akkor én elkezdhetlek kérdezgetni a különböző pozitívumok és negatívumok szubjektív megítéléséről, és megpróbálhatok rámutatni bizonyos disszonanciákra, de összességében véve tiszteletben kell tartanom az ítéletedet, amíg nem várod el másoktól ugyanezt az ítéletet, hiszen ad absurdum lehetséges, hogy te személy szerint a gondolati szabadságot vagy a lelki egészséget éppen semmire nem tartod, a hegyi levegőt pedig a világ legfontosabb pozitívumának ítéled, és így a szubjektív ítéleted teljességgel kikezdhetetlenné válik, mint szubjektív állásfoglalás.
Ha viszont arról van szó, hogy társadalmi szintű érvényességre próbálunk juttatni egy ítéletet, akkor már nem hivatkozhatunk szubjektív pozitívum/negatívum értékelésünkre, hanem a társadalmi szinten alapvetőnek elfogadott értékrendre hivatkozhatunk, és a társadalmi szinten elfogadott pozitívum/negatívum mérlegelésre hivatkozhatunk.
Vegyük például azt a nézetet, ami szerint a pszilocibin gomba fogyasztását körülményektől függetlenül össztársadalmilag el kell ítélnünk. A kérdés, hogy tartható-e ez az álláspont. Összeszedjük a negatívumokat: például sérti a gondolati- és vallásszabadság elvét, sérti az ember önrendelkezési jogát, elveszítjük a humán kísérletek lehetőségét, elítélünk a lelki egészség megőrzését és előmozdítását célzó igyekezeteket, esetleg elítéljük a bizonyos társadalmi válsághelyzetek egészséges kezelését előmozdítható tevékenységet, és még sorolhatnám. Összeszedjük a pozitívumokat is: erősítjük a kulturális identitásunkat, elhatárolódunk a fogyasztás bizonyos lehetségesen negatív hatásainak elfogadásától, hadd ne folytassam, lehet tovább sorolni. Aztán megpróbáljuk megítélni, hogy a különböző pozitívumoknak és negatívumoknak mekkora súlyt tulajdonítunk társadalmi értékrendünk fényében, és kijön, hogy ennek a nézetnek az össztársadalmi felvállalásával mit nyerünk, és milyen árat fizetünk.
Ezután pedig már csak az van hátra, hogy megnézzük, hogy elfogadhatónak tartjuk-e ezt az árat az illető nyereségért. Meg kell vizsgálni, hogy a mi társadalmunk általában mekkora árat hajléandó fizetni mekkora nyereségéert, ha arról van szó, hogy mit fogadunk el, és mit nem. Lehet dobálózni a példákkal, és méricskélni a dolgokat.
De semmiképp nem tartanám korrektnek, ha például a pszilocibin gomba fogyasztásának teljeskörű közösségi korlátozását olyan érvekkel támasztanánk alá, amit nem a pszilocibin gomba fogyasztásával kapcsolatos ismeretből extrapolálunk. Ha például (ad absurdum) azt mondanánk, hogy sok pszichoaktív anyag fogyasztása ilyen és ilyen hatásokkal jár, ez pedig a pszichoaktív anyagok fogyasztása ellen szól, márpedig a pszilocibin gomba is pszichoaktív anyag, így van egy érvünk a fogyasztása ellen; akkor az ésszerűség nevében mindenképpen tiltakoznék.
Bocsánat, hogy így elszaladt velem a racionalitás, én így most hirtelen ezt tudom elképzelni az álláspont társadalmi szintű tarthatóságának vizsgálataként. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Tetrahíd,
"A drogok ellen nem lehet eredményesen küzdeni, ha nem ismerjük a mögöttes szükségleteket, a drogok körül kialakult társadalmi közbeszédet, a droghasználat különféle értelmezéseit és ideológiáit. [...] Tudjuk, hogy a drogok kipróbálása és használata nem nagy eszmék hatására, hanem hétköznapi alkalmakkor és egyszerű kínálásra indul meg, de a drogmegelőzést, drogterápiát és ártalomcsökkentést tudnunk kell képviselni ezen a nyelven is, és tudnunk kell párbeszédre lépni, egyezségeket keresni, meggyőzőnek lenni Leary szellemiségével szemben is. Ezért jelent most meg ez a könyv, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet kezdeményezésére, a drogok társadalomtörténetét bemutató sorozatban."
http://www.edge2000.hu/magyar/drog.php |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | István, konkrétan a nézeted morális (jó/rossz) kérdés, és nem igaz/nem-igaz kérdés, ugye, és én igazából kifejezetten csak azellen beszéltem, hogy az alátámasztásában olyan jellegeket vonatkoztassunk minden pszichoaktív anyagra, amik a pszichoaktív anyagoknak csak egy bizonyos csoportjára jellemzőek.
A morális ítéleteknek és döntéseknek személyes szinten kell megszületniük, és én azt tartom a legfontosabbnak, hogy minél gazdagabb ismeretháttér szolgálja ezt. Egyrészt ott vannak a régi tanulmányok, írások, cikkek, elemzések, amik közül néhányat elolvashatunk a Psychedelic Library-ban, http://www.psychedelic-library.org vagy a CSP vonatkozó részében, http://www.csp.org/practices/entheogens/entheogens.html . Aztán néhány frissebb kutatásról olvashatunk például a MAPS oldalán keresztül: http://www.maps.org/research/index.htm de én gyakorlati szempontból a legfontosabbnak azt tartom, hogy az ember hozzáférjen a legalapvetőbb információkhoz, hogy minél jobban informált alapokon hozhassa meg a saját ítéleteit, döntéseit, és alakíthassa magatartását: http://www.erowid.org
Szóval... a nézet tarthatósága... Bevallom, én nem igazán szoktam másokat gyózködni saját morális ítéleteim helytállóságáról ebben a témában. Az ilyesmihez először is a tárgyi helyzet ismerete szükséges, és én a tárgyi kérdések tárgyalásával általában meg szoktam elégedni.
De beszélgessünk erről a nézetedről, úgyis tárgyi kérdések köré fog rendeződni a dolog, ha jól érzem.
"Egészséges ember lehetöleg ne szedjen gyógyszert, vagy más, a szervezetének normális müködését megzavaró anyagot, kivéve, amikor betegség vagy egyéb prevenciós okból szüksége van rá."
Mi a szervezet normális működése? Mi a norma? Van, aki úgy gondolja, hogy bizonyos enteogének nem feltétlen megzavarják a szervezet normális működését, hanem bizonyos körülmények között éppenhogy segíthetnek helyrebillenteni azt. Nem feledkezhetünk meg az enteogének vallásos használatáról vagy a mentálhigiénés szempontokról: ha megnézzük, hogy mit értenek az enteogének megfelelő használata alatt, akkor gyakran éppenhogy a lelki egészség megőrzését, vagy a lelki egészség helyreállítását célzó tevékenységekről beszélnek. Tehát már eleve a nézet értelmezésében előkerülnek olyan kérdések, amik nagyon alaposan elveszik az egyértelműségét. Főleg, ha elkezdünk megalkuvásokról beszélni: ez is egy személyes döntés: milyen előnyökkel jár a kávéfogyasztás, és milyen károkkal vagy veszélyekkel... Nyilván fontosnak tartjuk, hogy következetesek legyünk a döntéseinkben: ne vállaljunk nagyobb károkat kisebb haszonért az egyik esetben, mint amekkora károkat amekkora haszonért egy másik esetben nem vállalunk. Ha ez a disszonancia előáll, akkor felmerül a tárgyi ítéletek és a mérlegelés kérdése.
Ha azt mondom, hogy Istentől való kötelezettségünk, hogy ne fogyasszünk ezt meg az meg amazt, akkor ezen nincs sokminden megvitatni való. De mi lenne, ha azt mondanám, hogy mérlegeljük a pozitívumokat és negatívumokat, és ez alapján hozzuk meg a döntésünket? Mit szólsz ehhez a megközelítéshez? Így meg lehet vizsgálni, hogy összhangban vannak-e egymással az egyes ítéleteink: hajlandó vagyok autóba ülni, neaggyisten megiszom egy csésze kávét, üdvözlöm, hogy embereket küldünk a világűrbe, elfogadom, hogy nem illegális a hegymászás, beveszem az algopirint, ha fáj a fejem, vagy ha beteg vagyok más szintetikus, csupán 10 éve használatos orvosságot elfogyasztok, mérlegelve a károkat, veszélyeket és előnyöket. És emellett mondjuk azt mondom, hogy pszilocibin gombát fogyasztani semmilyen körülmények között nem lehet elfogadható. Ha összehasonlítom előny/hátrány, pozitívum/negatívum alapon az ítéleteimet, máris fel lehet tenni a kérdést, hogy van-e disszonancia vagy sem, nem igaz? És ha disszonancia van, akkor lehet, hogy nem tiszta az ítéletem. Van benne valami rögzültség, előítélet vagy csúszás valahol. Csak kérdem: mi a véleményed erről a megközelítésről? Ha az a kérdés, hogy mennyire "tartható" a nézeted, akkor én ezt talán így tudnám megközelíteni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Siphersh, kösz az átirányitást, most sokkal jobban érzem magam, hogy a nevem elött nem a "legalize" hanem a "Miért jó ez nektek?" áll!
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Re#173
1) Ha nem olvastam volna el a Doblin-cikket, nem irtam volna róla. Levelemben nem minösitettem (jó v. rossz) az LSD-t, pszilocibint, csak annyit irtam, amennyit a cikk olvasása mint új információt adott. (Metzner kiséröcikkét is elolvastam, aki ugyancsak megállapitja, hogy tévedtek, végülis nem jött be a feltételezésük.) Azért irtam róluk, mert a vitában a hallucinogének használatának elönyéröl volt szó, s ilyen, tudományosan megalapozott szakvéleményröl nem tudok (de minden vonatkozó infót szivesen veszek).
2) Nem tudom, manapság folyik-e "valódi kutatás". Én nem kutatom ezt a témát, ennek ellenére az ismert (peer-review folyóiratban publikált) eredmények egy részéröl van tudomásom.
3) Úgy érzem, nem "elöitéletem" van, hanem csak itéletem, vagy - enyhébben - véleményem: egészséges ember lehetöleg ne szedjen gyógyszert, vagy más, a szervezetének normális müködését megzavaró anyagot, kivéve, amikor betegség vagy egyéb prevenciós okból szüksége van rá. (A nagy dilemma az orális fogamzásgátlók!!) Gyógyszervegyészként ez az alapállásom, innen indulva csak megalkuvásokat tudok tenni (pl. kávé). Az már egy másik kérdés, hogy ezt a véleményt megtartom-e magamnak, vagy - mint általam helyesnek és követendönek tartott életvitelt - másokkal is közlöm-e valamilyen formában. Politika csak itt jön be: a másik életének formálása, ismeretterjesztés és -szerzés, mint közügy.
De ne rólam legyen szó (legfeljebb egy általam képviselt nézet tarthatóságáról.)
Ujváry István |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Válasz a 'legalize' topik 748-as hozzászólására:
Omnibus dubitandum, U I, de az, hogy hiányosak az ismereteink, a legkevésbé sem jogosít fel minket arra, hogy szabadon csapongjon a képzeletünk. Igenis támaszkodnunk kell a rendelkezésünkre álló ismeretekre, és döntéseinkben vagy állásfoglalásainkban nem támaszkodhatunk arra, hogy mit _nem_ tudunk. Az ismeretek, U I, soha nem teljesek, de a döntéseinket mindig itt és most kell meghoznunk. A mindenkori rendelkezésre álló tapasztalati háttérre kell építenünk a lehető legjobb modelleket, és ugyanezen rendelkezésre álló háttér szerint kell kijelölnünk a vizsgálódás további irányelveit.
Ezek a folow-up-ok rendkívül fontosak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy az enteogének hatásáról alkotott modelljeinket tovább finomítsuk, és pontosítsuk a különböző alkalmazási módok hatékonyságáról alkotott elképzeléseinket. Ez a vizsgálódás nem két álláspont közötti csatározásról szól, hanem az ember az emberlét jobbá tételét célzó igyekezetéről. Tudod te, ki az a Rick Doblin? Ennek a follow-up-nak nem az volt a célja, hogy valamiféle gyermetek veszekedés retorikai fegyvereként használják, U I. Az eredmények olyan elképzeléseket támasztanak alá, amik már a 90-es években általánosan elfogadottá váltak azok körében, akik egyáltalán hajlandóak voltak foglalkozni a témával.
Olvasd el a Rick Doblin tanulmányát, és akár Ralph Metzner reagálását is elolvashatod, és remélem, meggyőződsz arról, hogy ezek a vizsgálódások nem egyszerűen egy előfeltevés igazolásáról szólnak, hanem a kérdéskör kutatásáról. Nem az a cél, hogy bebizonyítsuk, hogy az LSD jó dolog. Ilyen nincsen. A cél, hogy tisztán lássunk a kérdésben, és így a lehető legjobb döntéseket hozzuk. Az ilyen és hasonló tanulmányokra próbáljuk építeni az elképzeléseinket, ami nem egy egybites kettősségben való állásfoglalás, hanem a téma alapos ismeretén alapuló elképzelés kell hogy legyen.
Az egybites alapú érvfelhalmozás szerintem nem visz minket közelebb a legjobb magatartások kialakításához. Nézzük meg a dolgokat, együtt, tudván, hogy egy csónakban evezünk, tudván, hogy mindannyian az igazságot, és a legjobb megoldásokat keressük. Itt van például Timothy Leary alakja mint kutató, és pszichedelikus kultusz-ikon. Ő mindenképpen egy úttörő volt, egy meglehetősen viharos társadalmi és politikai helyzetben, és egy meglehetősen kényes témával foglalkott. Vannak, akik szerint sokat ártott a pszichedelikus mozgalomnak azzal, hogy a kérdést az utcára vitte, hogy a kormányzat elleni lázadó szemléletiség egyik szimbólumává engedte dagadni az LSD-kérdést. Ha Timothy Leary nincsen, akkor lehet, hogy az LSD és a pszilocibin ma nem illegálisak. Sokat kritizálják azért, hogy mindenkinek minden körülmények között ajánlgatta az LSD fogyasztását. Sokat tanulhatunk Leary munkásságából, és le kell vonnunk a következtetéseket mind a kutatás, mind a társadalmi párbeszéd tekintetében. Ma már többet tudunk ezekről az anyagokról, és igyekszünk az ismereteinknek megfelelően alakítani a tudományos és társadalmi vonatkozású elképzeléseinket.
A valódi kutatás ebben a témában nem politikai célok és politikai érdekek szerint rendeződik. A valódi kutatás nem a politikai, ideológiai és morális állásfoglalással kezdődik, amik mellé felsorakoztatjuk a tudományos eredményeket. A valódi kutatás mentes az ilyen előítéletektől, és az ilyen előítéletmentes vizsgálódás és tájékoztatás jegyében született ez az oldal is. Minden kritikát szívesen fogadunk. De nem tudom, mivel vitatkozol, U I. Van egy olyan érzésem, hogy valami drog-párti ellenségkép kisarkított képzeletbeli árnyékával vitatkozol, ami az aktuálpolitikai retorika találmánya, nem pedig egy valós ember.
Bocsánat, ha úgy érzed, hogy túl nagy általánosságokban beszélek. Kíváncsi vagyok a felvetéseidre. A pszilocibin és az LSD hatásairól sokkal többet tudunk, mint amit pusztán abból sejthetünk, hogy az "ősi" neurotranszmittereken futó pályákra hatnak. A két cikk meg, amit említettél... Nem tudom, mit akarsz felvetni a cikkek kapcsán. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | élő dokumentum?
[néha olyan idétlen a beszéd(pláne ha fogalmazni se tudok:)] |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Véletlenül(?), a polcon keresgélve kezembe akadt a Journal of Psychoactive Drugs 1998/4 tematikus száma a hallucinogének gyógyászati felhasználásáról. Bár ez a téma a Topic szempontjából határeset, Két cikk érdekes.
1) M. Mangini: Treatment of alcoholism using psychedelic drugs: a review of the program of research. p. 381-418. (!)
Ezt az alapos és terjedelmes áttekintést szerintem - már csak a zárómondataiért is érdemes elolvasni (KIEMELÉS tölem):
Despite the methodological problems of the existing studies, the POSSIBILITY that LSD MIGHT BE useful in the treatment of alcohol problems remains tantalizing. What is now known about LSD therapy for alcoholism neither provides evidence of its efficacy, nor assurance that its maximum therapeutic potential has been achieved.
A másik taposóaknaként robbant:
2)R. Doblin: Dr. Learys Concord Prison Experiement: a 34-year follow-up study. p. 419-426.
No ez nem semmi! A fiú (Rick) átnézve az eredeti vizsgálatokat és utánajárva a börtönben pszilocibinnel kezelt majd kiszabadult rabok élettörténetének, kimutatja, hogy az annak idején (1961-1963) igéretesnek kinyilvánitott kezelés egyáltalán nem változtatta meg a volt rabok életét, ugyanolyan arányban lettek visszaesök, mint pszilocibint nem kapott társaik. (A 32 rab pszilocibin+pszichoterápiában részesült. A munka alapfeltevése az volt, hogy az igy szerzett élmények kiszabadulásuk után kedvezö hatással lesznek életvitelükre, sorsukra.) A szerzö az akkor már súlyosan beteg Leary-vel is ismertette a korábbi munka eredményeit cáfoló utóvizsgálatait, aki belátta, hogy tanulmány és a levont következtetések hibásak voltak.
Omnibum dubitandum? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Báááhhh!!
Kár, hogy nem látok a jövőbe:(.Akkor kihúzhatnám a kimoderált beszólásokat.Élő dokumentumok lennének az irányelvek megszegésének:))). |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Az jó. Egyébként nem lehet, hogy egy kicsit megégetted? Vagy elvaporizáltad, vagy hogy fogalmazzak...? 100 foknál nem szabad melegebbnek lennie, sőt, azt hiszem, inkább csak melegíteni kell, nem forralni... Na, mindenesetre érdemes lehet megtanulni az ilyen főzőcskét. Süti, meg ilyenek. Ha a jól kiszámítható adagolás meg van oldva, akkor szerintem minden tekintetben csak jobb, mint füstöt szívni. Bár, aki nagyon megszokta a füstszívást, annak biztos már eleve a tevékenység miatt "nem ugyanaz". |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Re746
Akkor úgy látszik félreértettem a "Ez az ál-élet a hazugság" mondatot. Az én olvasatom az volt, hogy az ál-élet megközelités a hazugság.
Az, hogy a reward központ a dopaminerg pályákkal függ össze és a függöséget okozó drogok / kábitószerek egyik támadáspontja közismert, és a tudomány mai álláspontja szerint elfogadott, de nem végsö magyarázat. Sokkal komplexebb az agy és más neurotranszimtterek (pl. glutamát; lásd Freund T. cikkét) ill. neurohormonok (szteroidok és peptidek) is involváltak, de szerepük még nem tisztázott. Amire én korábban céloztam az a hipotézis(em) volt, hogy a kellemesség, a sajátos álomvigágbeli utazás érzetét kölcsönzö szerek közt kell lenni valami közösnek egymással és a lét- és fajfenntartással. Mivel ez hipotézis, cáfolni csak tényekkel, releváns megfigyelésekkel lehet. Egyébként az "ösi" neurptranszmitterek: a dopamin, szerotonin, adrenalin olyannyira hasonló szerkezetüek (elektroneloszlásúak), hogy mindenképp van, kell hogy legyen áthallás farmakológiai (receptor) szinten. És emiatt az indolvázas hallucinogének (pszilocibin, LSD) és az amfetamintipusú fentilatilaminok (pl. DOB) hatásmechanizmusa receptorszinten igencsak rokon, ha nem közös.
Arról nem is beszélve, hogy eltérö szerkezetü(nek látszó) vegyületek is hathatnak ugyanazon a támadásponton (morfin - endorfin, THC - anandamid).
A lényeg: mivel ismereteink hiányosak , szabadon csaponghat a képzelet! Az enyém és a Tied is. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Bár kicsit utántöltöttem, de gyakorlatilag ugyanolyan intenzitásal még mindíg6. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Az előbbi kategóriába tartozók épphogy szerves részei ennek a világnak és nem lehet őket különválasztani tőle.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Jó lenne, ha nem lennének nagy általánosítások. Bizonyos esetben ezek rosszak.
Sokakat hívnak őrültnek. Vannak akik azért azok, mert pusztán csak elmebetegek és megilyedtek, mert olyat láttak, ami nem felel meg ennek a világnak a jellemzőinek, de vannak akik épp azért őrültek, mert tudatosan szemlélik látomásaikat és nem félnek tőlük.
Ez csak egy észrevétel. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | nem mondanám műszeretetnek és műboldogságnak. Most is érzem. Azt a srácot most is szeretem, és most is boldog vagyok. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | |
felettébb különös egy állapot, mikor az ember már tudja, hogy nincs sok hátra. a környezetemben tapasztaltak alapján egyfajta összegzés, átgondolás, megváltás megy végbe belül. Tolsztoj - Ivan Iljics halála pont erről szól, tehát nem mi lennénk az elsők, akik ezt megfigyelik.
meg aztán olyan dolgok történnek, melyek mellett ha akarunk sem mehetünk el figyelmetlenül. történt, hogy egy barátom nagymamája már nagyon rosszul volt, a sok hónapos legyengülés után már beszélni sem tudott szegény, teljesen zavart volt. és akkor egy napon felállt a karosszékből, és azt mondta "a halál még nem vállal, így még nem". ez elég szokatlan volt, tekintve, hogy soha nem volt az a (ez kicsit csúnyán hangzik, de nem tom jobban) gondolkodós típusú ember. a másik furcsaság, hogy életének legjobb barátja váratlanul meghalt, s a hírt még nem tudaták vele, mikor ő aznap éjjel felébredt majd a baráti nevét mondogatta tisztán. rá pár nappal elhúnyt.
mintha megvárnák egymást az emberek, vagy addig nem halhatnak meg, amíg dolguk van az életben. mindkettőre tudnék példát. az utóbbit gyönyörűen megírta Márai a Gyertyák csonkig égnek-ben...
szóval dolgunk van az életben! s ha vége, akkor se mehetünk el csak úgy, elébb a katarzis, aztán "vállal a halál"
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | 0,4 g hasis? Ez elég soknak hangzik, Nomad. Jelentkezzél, hogy életben vagy, vagy ilyesmi... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | U I, hogy hogyan bírod te ezt így egyedül? Nem tudom, miért akarsz egyedül lenni. Nem vagy egyedül. Azt mondod, hogy várnád a bizonyítékot: miért hazugság? Hogy mi a bizonyíték arra, hogy pozitívak a következményei ezeknek a változásoknak. Nos, nem pozitív. Hamis. Hazug ál-élet. Legalábbis én ezt írtam. És kifejezetten a serkentő-kábító hatású drogok addiktív és a valódi életről leszoktató természetére vonatkozólag írtam. Én megpróbálok rövidebbeket írni, hogy alaposabban elolvashasd, de te meg kérlek, ne ragaszkodja ennyire ahhoz, hogy egyedül vagy, és hogy szemben állsz velem/velünk: félreértsz valamit, csak hogy a te álláspontoddal szemben álló megközelítésnek tűnjön?! Nem vagyunk ellenfelek, U I.
Morfondírozás? Hát én is morfondírozok, U I. Morfondírozzunk együtt! Ha te is a testi, lelki, szellemi és társadalmi egészséget tekinted a célnak, akkor inkább együtt morfondírozzunk, mint hogy az esetleges nézetkülönbségeinket kisarkítva próbáljunk meg megfelelni egymás klisészerű ellenségképeinek.
Az, hogy legyen-e kedvem ezt és ezt tenni most, az, amit gyakran hallok jutalomközpontnak nevezni, ami a fajfenntartás és létfenntartás központja, amit én szeretek "motivációs központnak" nevezni, az elsősorban dopaminon fut, és nem szerotoninon. Persze, a szerotonin- és dopaminpályák nagyon szerves kapcsolatban állnak egymással, de itt nekünk a dopamin az igazán érdekes. A nikotin és a kokain közvetlenül dopamin-szinapszisokon hat, és a többi, a heroin meg az alkohol is többé-kevésbé közvetve képes ennek a motivációs központnak a közvetlen (értsd: neurális szinten ható) kielégítésére. Ez az alapja a függőségeknek. A pozitív visszacsatolás útján tanulja a magatartásokat az agy, és ha a drogfogyasztás adja a legjobb kielégülést, nem pedig az élet élése, akkor leszokik az ember az életről, és rászokik helyette a drogra. Ez lényegében egyfajta csalás. Az agy önbecsapása a drogfogyasztás segítségével.
Az indolvázas enteogének neurális támadófelülete szerotoninos és nem dopaminos, ugye. Persze, közvetve hatással vannak bizonyos dopamin-pályákra is, de nem alkalmasak arra, hogy a motivációs központot feltétel nélkül kielégítsék. A feltétel nélküliség itt fontos. Feltételesen az élet élése is ki tudja elégíteni a motivációs központot, éppen ez a lényege a motivációs központnak, de a feltétel: a hozzáállás és a körülmények. Ugyanígy a szerotonerg enteogéneknél: a "kellemesség" hozzáállás és körülmények függvénye. Ezért nincsen jelen az az addiktivitás, és az életről való lenevelés, ami a dopaminos pályákra ható drogoknál tapasztalható. De ez a morfondírozás. Az utólagos magyarázati próbálkozás a hatásokra. Mert a lényeg maga a megfigyelhető hatás: nem a motivációs központ közvetlen kielégítése a hatásuk. Az enteogén élmény nem olyan, hogy "hű, de jó nekem most". Ugyanúgy lehet "hű, de rossz nekem most". Ez már csak a különböző katalizált pszichés folyamatok következményén múlik. Az enteogének közvetlen hatása nem zsigeri. Ha a motivációs központ közvetlen kielégítésére alkalmas drogok kábítanak, akkor az enteogének pedig az eszméletet idézik elő. Ez egy fontos különbség, és a folyamodványairól lehet beszélgetni, de nem lehet elmosni ezt a különbséget. Nem csinálhatunk úgy, mintha az enteogének is úgy hatnának, mint a kábító hatású drogok.
Beszéljünk a veszélyekről, a károkról, a társadalmi vonatkozásokról, akármiről, de első lépésben mindenképpen tisztába kell jönnünk azzal, hogy egyáltalán miféle pszichés hatásokról van szó. A kábító hatású, függőséget okozó anyagokhoz ezeknek az enteogéneknek semmi közük. Egészen máshol vannak a veszélyek, és másról szólnak a kérdések. A dohány és a pszilocibin egyetlen közös vonása az, hogy pszichoaktívak, vagyis hogy van _valamilyen_ pszichés hatásuk.
Valóban nem tudjuk, hogy pontosan hogyan lesz a szelektív szerotonin-blokkolásból enteogén élmény, de nagyon beható ismereteink vannak az enteogén élmény pszichológiájáról. Nem kell a sötétben tapogatóznunk. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Megy még valaki ma este Adam Freelandre? |
| | | | |
|
