 |
Legfrissebb hozzászólások (114391 - 114400)
 | |  | | | | |  | |  | | | ahhoz, hogy egy ilyen buddhista-keresztény integratív világfelfogással ne boruljunk meg, két dolog szükséges:
1. tisztán fel kell ismernünk minden jelenség üresség-természetét (ez a halál-aspektus, a sötétség, bölcsesség)
2. nem szabad a nullpontban üldögélő Istent kiherélnünk (ez az élet aspektus, a világosság, szeretet)
amíg ezt a két pólust nem tudjuk egyszerre átélni a tudatban (anélkül, hogy egymásra támadnának), addig gáz van. és minél magasabbra jutottunk, annál nagyobb a gáz (a kibékítetlen ellentétek annál nagyobb szenvedést okoznak).
ha ugyanis (ilyen polarizált tudattal) az élet mellett tesszük le a voksot, akkor ehhez szükségszerűen ki kell majd nevetnünk (mellőznünk kell) a bölcsességet és az értelmet, mert félni fogunk attól, hogy a bölcsesség esetleg mégis bebizonyíthatja az élet illúzió-természetét. ha pedig a bölcsességre törekszünk, akkor könnyen lehet, hogy kinyírjuk az életet, mert félünk attól, hogy a világi jelenségeink meggátolnak bennünket a megvilágosodás elérésében.
(ugyanez a megkülönböztetés az alapja a világ-túlvilág, anyag-szellem, stb. szembeállításnak is. a dualitásokkal működő tudat nem tudja a két szélsőséget egyszerre felfogni, mert a harmadik út híján kialakuló kognitív disszonancia arra készteti, hogy válasszon.)
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Nomad: "Az, hogy mégis többé-kevésbé következetes események láncolatának tűnik a világ, a nemtudásból fakad, és mi azaz minden lény csináljuk a gondolataink, szavaink és cselekedeteink révén."
Na ezen az egy ponton ütközöm én össze a buddhista tanítással és ezért vagyok keresztény (is).
Ha ugyanis az általunk tapasztalt jelenségvilág a tökéletlen, tudatlanságba merült lények kollektív hallucinációja lenne csupán, amely pusztán azért nem oszlik szét a semmibe, mert oly sokan hisznek benne rendíthetetlenül, akkor nincs kielégítő magyarázat arra, hogy honnan származik a jelenségvilágban tapasztalható rendezettség, sőt, egyáltalán a jelenségvilág valamilyensége.
A buddhisták is tudomásul veszik, hogy a jelenségeknek van "olyanságuk", magától értetődő természetük. Viszont nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy ez az olyanság honnan származik (miért éppen olyanok a dolgok, amilyenek).
Erre a kérdésre sem az evolúció-, sem a teremtéselméletek nem adnak kielégítő választ.
Viszont az a gondolat, hogy a jelenségvilág egy jelenségvilágon "kívül" "tartózkodó" Isten egyetlen és mindent felölelő megnyilvánulása, számomra kielégítően helyre rakja a dolgokat. Tulajdonképpen a buddhizmust egészítem ki egy nullpontban üldögélő, örökkévaló Istennel, akinek a tudata magában foglalja a teljes világot, és a nullponton kívül eső rész ennek a tudatnak a fraktálszerű megnyilvánulása.
(Persze a nullpontban üldögélő Isten tudata magában foglalja e tudat kialakulásának, kivirágzásának, majd elsorvadásának és elpusztulásának archetípusát is. Tehát még önmagát is meghaladja, hogy tényleg semmi fix pont ne maradjon, csak a Semmi, ami aztán tényleg Mindennek az alapja lehet.)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ugyanakkor én úgy képzelem, hogy ha valaki meg is szabadult a jelenségek önlétezésének illúziójától, a jelenségek attól még ott maradnak a tudatban. A világ nem tűnik el attól, hogy az ember elengedi a ragaszkodást. Ami megváltozik, az mindössze a valósághoz való viszony. (Ami persze mindent megváltoztat, de nem a színén, hanem a fonákján.)
Az újjászületést követően elkezdődhet a világ valódi felfedezése: a rendelkezésünkre álló érzékszervekkel, képességekkel kikutatjuk a világ titkait, a jelenségek rendszerét, tanulmányozzuk az illúziót és rájövünk, hogy a világ egy információs kincsestár, vakarjuk a fejünket folyamatosan, hogy vajon honnan jön ez a tengernyi valamilyenség, a dolgok ezerféle rendszere, a hihetetlen, komplex bonyolultság, a magasrendű szerveződés, a mindent átható intelligencia, stb...
Csodálkozunk, csodálkozunk, és közben dicsőítjük a Buddhát, Istent vagy a tudatot, akármit, amire ezt az elképesztő világmindenséget az értelmünkkel visszavezetjük.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A különbség abban van, ahogy a valamihez viszonyulunk. Aki a szamszárában van, az a valamit tapasztalja, és úgy látja, hogy a valami néha teljes súlyával ránehezedik, máskor pedig cirógatja és babusgatja őt. Tehát a szamszárában vándorló tudatban a valóság jó és rossz dolgokra oszlik, a jókra vágyakozunk, a rossztól pedig menekülünk.
Aki a nirvánában van, az is a valamit tapasztalja (pontosan akkor is a valami tapasztalódik a tudatban), de eltűnik a szeretem-nem szeretem kettősség: bármi megengedhető. Mivel a bölcsesség (pradzsnya) tökéletes megvilágításba helyez minden tudatban felmerülő jelenséget és így kétség sem merül fel azok valódi természetét illetően, ezért nincs probléma még azzal sem, ha a test, a lélek vagy a szellem (valamennyien ugyanolyan jelenségek) véget érnek. Ha a tudat eljutott arra a pontra, hogy minden jelenség üres, és véges, akkor nincs többé aggódás és így szenvedés sem. Akár az egész világ, minden istennel és lélekkel együtt elpusztulhat, az sem érinti a tudatot magát (hiszen mindez a tudatban történik).
Ha a tudat önmagára ébred, akkor megszűnik a tudat tárgyaival való azonosulás és a tőlük való függőség.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | De Nomad szerintem a Nirvanat megerteni nem lehet csak elfogadni, hisz eletunk a "valami" tapasztalasan alapszik...
A semmit nem tudjuk tapasztalni |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | " Aki nirvanában van, annak a lelke nincs a szoborban, nincs a folyómederben, egyetalán nem is folyik, hisz nem tesz semmit, nincsenek vágyai, amik hajtják, nincsenek céljai, az egész világot üresnek látja, ..."
Ez szerintem a félreértés alapja: "aki" a nirváná"ban" van, annak a "lelke", nincs aki, nincs lelke, és nem a ninvánáBAN van.
"mert ahol tartozkodik, az az üresség maga, mivel az ürességet magában hordozza. ( ez egyébént a belső világának a kivetülése, épppen ahogy minden más valóság)"
Nincs belső világa, ezért nem is tud kivetülni, az egységet tapasztalja, de nem valaki, hanem a tudat.
Az üresség hibás felfogásából fakadnak olyan képzetek, hogy az a semmi, de inkább az a jelentése, hanem hogy bármi. Az üresség csak azt jeleni, hogy minden akadálytalanul megjelenhet, nincsenek előre beállított szabályok, amihez igazodnia kellene a jelenségeknek. Az, hogy mégis többé-kevésbé következetes események láncolatának tűnik a világ, a nemtudásból fakad, és mi azaz minden lény csináljuk a gondolataink, szavaink és cselekedeteink révén. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | regebben olvastam valahol egy szamomra erdekes gondolatot, lehet hogy nem pontosan adom vissza de a lenyeg szerintem ertheto es engem megfogott:
Isten és Fia a kozmoszban jatszottak,
A jatek lenyege hogy majmokból kellett embert csinalni
és csak egyetlen szabaly volt: az emberek nem tudhattak az istenekrol...
vagy valami ilyesmi |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Az en meglatasom szerint egy "X" ideje torteno reinkarnalodasi folyamat végén l a legszebb ajandek a Nirvana..
vagy rosszul latom? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Vino, mit gondolsz, a menyország milyen hely? Vajon miben különbözik a nirvanatól? Szerinted aki azt mondja magáról, hogy a nirvanaba jutott, annak teljesen üres a létezése? Az nem csinál semmit? Egy életen át küzdött a semmiért? |
| | | | |
|
