 |
Legfrissebb hozzászólások (112591 - 112600)
 | |  | | | | |  | |  | | | Én mindig is egy olyan társadalomban akartam élni, ahol mindenki totál őrült, és ezért nincsenek szabályok, mert úgyis mindenki máshogy látja a dolgokat. Egy ilyen társadalomban semmi másra nem kell figyelni, csak arra, hogy akik elmebetegsége abban áll, hogy azt képzelik hatalom van a kezükben, azokra rá kell hagyni a dolgot és kerülni kell őket, akik meg valamilyen okból szeretnek másokat bántani, azokat meg szimplán kerülni kell, rossz esetben pofánverni, ha nem tudsz elfutni.
Aztán meg rájöttem, hogy pont egy ilyen világban élek. Egy gonddal kevesebb. ;-)
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Szerintem az ideológia jó jel, mert azt jelenti, hogy az illető foglalkozik a dologgal, gondolkozik róla. Persze ez lehet még nagyobb bukás, mintha egyszerűen mindenki kedvére tömné magába az anyagokat, de ha az ember figyel, hogy mindíg őszinte legyen és ellentmondásmentes a végkövetkeztetése, magától el fog múlni mind az ideológia, mind a drogfogyasztás, miközben még érdekes élményeket is szerzett. Persze ezt nyilván nem könnyű megvalósítani, de annál többet ér mikor valakinek végül sikerül.
Természetesen ideológia alatt nem azt értem, hogy a társadalom hülyékből áll, én meg milyen jól teszem, hogy minden nap szénnészívom az agyamat. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hétvégi kalandom során egy két irányban eldefromáltam magam:
Szal nagyon is kezdem úgy érezni, h ez az egész csak egy ábránd, melynek elmúlása a halál...
Határozottan árnyalt ábrándvilágban élek, esetleg élünk..
Lehet, h a túlzott önérzet miatt tettem most ezt a kijelentést, de lehet, h azért, mert egyáltalán nincs önérzet most itt a gép előtt..
ZzzzzzZzzzzZzzz....
Ez van...
Soha semmi nem fix.
Nem létezik mindig és örökké, az igazság kivételével...
A valóság egy fa a ködben, melyet az évszakok hogyismondjam(nagyon rigli állapotban vagyok) villámokkal ostromolnak...
Majd helyrejövök.... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Egy biztos:
Magyarországon nagy hiba lenne a legalizáció.
Annyira nem képes ez a "nép", hogy egy igennel vagy nemmel válaszoljon egy pöcs kérdésre...
A drogfogyasztásnak kultúrája van, mely kialakult, kialakul, és kialakulhat.
De ehhez összetartás kell.
Most + nem megyek ki kés nélkül az utcára., vagy az aluljáróba...
Már azér szórakoznak veled, ha fogyasztasz valamit. Beraknak a sittre.
Mi lenne itt, ha legális lenne ez+az??
Emberek... Belegondolni is rossz.
KÁOSZ!! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ez nagyon érdekes, amit írsz Cell. Én is érzem sokszor, hogy valójában egy önsajnálat, egy csalódás, egy reménytelen szerelem érzése milyen összetett és valójában szép. Valamiért az embernek szüksége is van ilyen érzelmekre, ha nem lenne, nem menekülne ilyen gyakran beléjük.
Pl. rettenetes dolog egy háború, de alatta olyan komplex érzésformákat lehet megtapasztalni, amit máskor nem, globális bajtársiasság, kegyelem, segíteni vágyás, életmentés. Egy kegyetlen környezetben ritka érzések születnek.
Csak arra kell rájönni, hogyan lehet éberen és tudatosan megélni ezeket, és hogyan lehet önmagunkba integrálni, hogy megélésükre többé ne legyen szükség. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | a margóra: mostanában volt egy olyan intuícióm, hogy az ilyenfajta szenvedés (kínzó üresség) valójában gyönyörteljesség, csak én nem vagyok elég nyitott, megijedek a mélységtől, amikor jön, nem merek vele szembenézni és ezért alakul át a gyönyör az ellenállásomnak feszülve mély fájdalommá.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | megnyugtató végre valami olyasmit olvasni tőled, amin tudok fogást találni... :-)
"és különben is bánt amit mondasz minket"
nem tudom, ezt az én reakcióim alapján szűrted le, ha igen, akkor azért árnyalnám egy kicsit a képet. én most úgy látlak téged, mint valakit, aki bizonyos értelemben kívül áll a mi kis privát, daath-os rendszerünkön, mítoszainkon, esetleg dogmáinkon, és így, kívülről dob be katalizátornak szánt mondatsorozatokat, abban a reményben, hogy a megfelelő mondatok esetleg felkavarhatják az állóvizet, és a válaszreakciókban felszínre jöhetnek olyan dolgok is, amelyek általában rejtve maradnak a külső máz mögött. önismeretre késztetés, egyfajta bába-módszer, Szókratész.
én ezt legalábbis így éltem meg. az ilyen jellegű belémnyúlással annyi a bajom, hogy mivel a közeledés nem az ismert sémák szerint történik, kezdetben hajlamos vagyok összezavarodni, és a feszítő bizonytalanságot (félelmet?) nem igazán szeretem. ugyanakkor hálás vagyok a váratlanért, hiszen a sémákat már untig ismerem, a sémákon keresztül csak a magamban ezerszer megrágottat tudom újabb és újabb formákba önteni. a valóban új dolgokra való ráébredés a bejárt úton nem túl valószínű.
összegezve: egyáltalán nincs bennem ellenérzés azzal szemben, amit csinálsz, csináld nyugodtan, sőt, nagyon hasznosnak tekintem a saját fejlődésem szempontjából is. (nem a gyomrom kavarodott fel, hanem a lelkem. ami jó dolog.) nem kell finomkodni, én sem szoktam (feltéve, hogy a partnerem bírja).
"a perifériára szorultak is tehetnek arról hogy nem illeszkednek be"
ez csak akkor igaz, ha azok a tulajdonságok, jellembeli sajátosságok, érzésminták, gondolatok, amelyek miatt valaki egy társadalomban a perifériára szorul, objektíve hibásak. szerintem ez nem igaz. amikor azt írtam, hogy "elképzelek egy társadalmat, ahol minden klappol", akkor pont erre gondoltam, hogy vajon ha építenénk egy társadalmat azokból az emberekből, akik ebben a társadalomban abnormálisnak minősülnek, abból kijöhetne-e valami működő dolog. vagy mi minősül működőnek? lehet, hogy nem látunk túl a saját kultúránkon, így ezt is csak a beégetett kulturális minták szerint tudnánk megítélni. egy harcos törzsi kultúra, amelyikben a törzsek esetenként véres harcokat vívnak egymás ellen, valószínűleg abnormálisnak minősülne innen nézve, pedig a másik kultúrán belülről esetleg az elképzelhető legideálisabb társadalmi forma. vagy az azték emberáldozatok megítélése... (na jó, ma ezek nyilván nem adekvátak, csak elgondolkodtam.)
ha a marginalizálódás mindenkor egy betegség tünete, akkor én leteszem a fegyvert, mert akkor nincs JOGOM arra, hogy különálljak. jelenleg a jogalapom az, hogy magamat és a saját érzéseimet valóságosabbnak tartom, mint a társadalmi meghatározottságokat. úgy érzem, van egy önlényegiségem, amiből minden külsődleges megnyilvánulásom mintegy "kifolyik". ennek persze különféle rétegei vannak, a külső rétegek hajlamosabbak a változásra, mint a belsők, de a legbelső mag, a nulla mintha változatlanul adott lenne, amióta csak magamat tudom. és ez a mag, a nullpont valamiképpen tartalmazza az egész történetemet, minden levezethető belőle, ami "idekint" történik.
azért is vagyok ebben eléggé biztos, mert az utóbbi évtizedben számos próbálkozásom irányult arra, hogy lebontsam önmagamat, és átalakítsam a rendszert egy olyan irányba, ami jobban beilleszthető a társadalmi keretek közé. de hiába zúztam le magam a nulláig, mindig visszaépültem, és az alapvető motivációkon egyszerűen nem tudok változtatni (mert ahhoz kívül kéne kerülnöm rajtuk, ami lehetetlen, mert ezek a motivációk határozzák meg azt, akiben a vágy feléled, hogy kívül kerüljön rajtuk).
mindezen okokból saját létemet egyetlen módon tudom kielégítően definiálni: szálka vagyok a társadalom testében, amely az eredendő különbözőségénél fogva előbb-utóbb kifordítja a társadalmat maga körül, átalakítja a rendszert az elkövetkező kor Istenének képére és hasonlatosságára. (ez az átalakítós történet azért kell, mert egy szálkának önmagában nincs értelme)
how to dismantle an atomic bomb
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hú, legalább elolvastam, mekkora baromságokat írtam majd egy éve, nam mind1, valószínüleg bármit is írjak le később már semmi értelmét nem fogom látni.
Szóval először is az, hogy gének, stb. semmi esetre sincsen ellentmondásban a karmával, pont hogy ilyen formában nyilvánul meg a karma.
"Az ember legelso mozgatorugoja az elegedetlenseg." Sőt, valójában minden lényt az mozgat, hogy boldog legyen és elkerülje a szenvedést. A buddhista hozzáfűznivaló csak annyi, hogy -1 a világban lévő dolgokkal soha sem fogsz elégedetté vállni, -2 ha mégis elégedetté akarsz vállni, akkor meg kell tanulni értékelni a mostot, különben folyamatos keresés lesz, és elégedettlenség.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Bordee: Mondjuk nekem is szokott lenni olyan érzésem, hogy a létezés fárasztó és inkább fájdalmas, mint élvezetes. Hogy sokkal jobb lenne csak aludni, vagy egyszerűen nem létezni.
Érdekes, hogy nekem is eszmbe jutott, amit Badcat mondott, amikor elképzeltem, hogyan végzek magammal. Valahogy biztos voltam benne, hogy ha megtenném, utolsó gondolatom az lenne, hogy ez hülyeség volt. Olyan, mintha kihagynál egy pályát a játékból. Persze a játékos hasonlatokkal baj van, mert a játék nem fáj. Nehéz színészként látni magunkat, amikor éppen kínlódunk valami miatt, vagy egyszerűen csak a nagy semmit érezzük az életünkkel kapcsolatban.
De a világ éppen úgy van elrendezve, hogy sohasem lehetsz biztos abban, van-e az életednek valami értelme. Hogy van-e valamilyen szereped, amit itt meg kell tapasztalnod. Ez a bizonytalanság adja a kételyt, de a reményt is.
Az ember türelmetlenül keresi a jót, a boldog éveket. De nem veszi észre, hogy azok boldogságát éppen az előtte lévő rossz adta meg. Amikor úgy érezted, megmenekültél a pokolból és minden értelmet nyert.
De az életben mindennek annyi értelme van, amennyit adsz neki.
Most újat kell találni, illetve majd az megtalál.
Tudom, az ember sokszor azt kérdezi, "És ha nem?" A gondolatainknak nagy szerepe van az életben, csak ahogy Cellux írta, tehetetlenség van, lassan lép működésbe a teremtés. Ilyenkor nem sok mindent tehetsz, változtasd meg a gondolataid, és megváltozik a világ is.
Minél többet vártál rá, annyival értékesebb lesz és lesz mit eltáncolnod majd a halál előtt, ha ő jön el érted :-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Re: 1. Badcat
Azért érdekes, hogy a gomba mutatta meg, hogy vegyetek vissza :-)
Sajnos én is jártam már így, és most is eléggé össze kell szednem magamat. De szerintem azt látni kell, hogy kizárólag a cuccra nem lehet ráfogni, de hozzájárul jelentősen. Akkor is gond van, ha a másikat abszolút nem ragadja meg a világ. Ha két ember visszafogottan tudja őket használni, és úgymond együtt kutatnak, az jó. De ha az egyik másképp gondolkozik, akkor tényleg nagyon el tud embereket távolítani egymásól.
Egyetértek azzal, hogy a zöld éppen vélt ártatlansága révén tud a legveszélyesebb lenni. Ha valaki félévente utazik egy nagyot, szerintem kevésbé veszélyes, mint naponta beszívni.
Aki úgy érzi, hogy átesett a ló túloldalára, utazzon el, hagyjon ki egy hónapot. Ha meg tudja tenni, és úgy is élvezni tudja az életet, és meg tudja vizsgálni a "drogos" időszakait kívülről, akkor nem vészes a helyzet.
Szerintem a "semmi bajom ebből, hogy ennyit szívok", "minek álljak le, ha nekem jó" tipikus mentegető stratégiák. A drog olyan, mint az egó, az elme, nagyon hatékony eszközök, de nem mindegy, ki az úr a háznál :-)
|
| | | | |
|
