 | 
Legfrissebb hozzászólások (108371 - 108390)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Ma beszereztem a kellékeket. Akartam benzinkútnál venni desztillált vizet, erre a nő azt mondta, hogy az ioncserélt az ugyanaz és mivel csak az volt, azt vettem. A spóraoldathoz szeretném használni, szerintetek megfelelő? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Szerintem félreértettetek. Én úgy értettem, hogy a nagy technikai-tudományos forradalom ellenére az ember tulajdonképpen ugyanaz maradt, mint a civilizáció hajnalán: egy majom, akinél a legdominánsabb érzelem a félelem. Ebből fakad az az intelligencia és túlélési ösztön is, amely kiemelt minket az állatvilágból. Ugyanazokat a hibákat követjük el a történelem során, nem igaz, hogy tanulunk a hibáinkból, mint egyesek hiszik.
Az egyes ember szintjén természetesen elismerem a fejlődést, spirituális és minden szempontból. Viszont azt elvetem, hogy lenne egyfajta haladás amelynek során a történelem előrehaladtával az ember egyre tökéletesebb lénnyé válna. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Nem illegal, akkor ha ki vagyol egészülve, mondom csak akkor fél valaki, ha nem ismeri Isten. Aki IStentől fél, az bölcs, mert aki az Istent féli az egész. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | hát én nagyon szívese kipróbálnám, de egyelőre sajna nincs kivel... és lehet hogy nem egyedül kéne kezdeni... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Oké :-) Asszem az "egyszerűsítve" duma az nálam csak azt jelenti, hogy nem vagyok biztos benne csak ennyi-e a dolog, a "végtelenül bonyolult" ammeg csak egy szokásosan túlzó nyelvi fordulatnak tűnik. Ami a tárgyat illeti, asszem az lehet a lényeg, hogy mire ideér a fény a Naptól a szemünkig, addig megtöri, megszűri valami, mondjuk a Föld légköre. De nem mernék rá megesküdni, hogy ez a magyarázat. Ha tetra aszondja az előadó úgy tálalta ezt, hogy erre ő nem tud igazán magyarázatot, akkor elsietett volt az a feltételezésem, hogy ez nem oly különös. Van persze olyan tudatállapot is, amelyben fogalmam sincs, hogy leegyszerűsítve végtelenül bonyolult-e a helyzet a napfényszínérzékelésügyileg, vagy hogy egyáltalán mi...? [Meg a spirituális létbizonytalanság, hogy kinyissam-e egyáltalán a számat, ha sokoldaú félműveltségem az alig merek valamit leszögezni c. akut állapottal társul.] |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | "Új" Leary magyarul!
Timothy Leary: Belső utazások
http://vilagkep.hu/nyitottkonyv/belsout.htm
Azért van idézőjelben az "új", mert a könyv 1967-es, vagyis jó régi, csak hozzánk most jutott el... Elolvastam a könyvet, nem sokat változott a véleményem Learyről. Az egyik legnagyobb gondolkodó a huszadik században. A gondolkodásmódja lenyűgöző, rengeteg dolog amiről ír most is aktuális, a be nem igazolódott jóslatain meg jókat lehet nevetni... Annál könnyebb a lényeget kiszűrni belőle, mondhatni nekünk könnyebb olvasni Leary-t mint a korabeli LSD-ző fiataloknak. Meg kapunk egy kis hatvanas évek feelinget is... Szóval ajánlom mindenkinek aki szereti. ;-)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | BT: "[...] leegyszerűsítve [...] ez nem olyan végtelenül bonyolult."
Ja, de ha nem akarjuk leegyszerüsíteni, akkor viszont végtelenül bonyolult lesz :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Fw: [Humor] Fw: székely:
1.
Az öreg székely és a fia fát vág kint az erdőben. Egyszercsak megszólal a fiú: -Akkor viszlát Édesapám. -Miért, mész valahova? -Nem, csak maga fele dől a fa.
2.
Az öreg székely és a fia fát vág kint az erdőben. Egyszercsak megszólal a fiú: -Akkor viszlát Édesapám. -Miért, felém dől a fa? -Nem, csak én megyek haza.
3.
Az öreg székely és a fia fát vág kint az erdőben. Egyszercsak megszólal a fiú: -Akkor viszlát Édesapám. -Miért, felém dől a fa? -Igen, meg megyek is haza.
4.
Az öreg székely és a fia fát vág kint az erdőben. Egyszercsak megszólal a fiú: -Édesapám! Maga felé dől a fa. -És köszönni ki fog?
5.
Az öreg székely és a fia fát vág kint az erdőben. Egyszercsak megszólal a fiú: -Akkor viszlát Édesapám. -Miért, felém dől a fa? -Ejj édesapám! Most aztán jól lelőtte a poént...
6.
Két fa beszélget az erdőben, egyszercsak megszólal az egyik: -Na, akkor viszlát. -??? -Ledőlök egy kicsit. Megjött az öreg székely a fiával...;))
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Látom rákattantál a cuccra...:)Nem javallot a cucc szívása mivela B12 a vérképzésért felelős,hiába szívsz mellé friss levegőt a véráramodba így is bekerül a nitro és károsít v.milyen szinten.Nem anniyra mint ha csak azt színádd magába de jót bizt h.nem tesz. (Saját véleményem:Nitro jó arra h izgibbé tegyed más cuccok hatását Pl:Bélyeg,gomba) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | A nyúl az egy igazi jellem. Ott űl a fűben, de akkor sem szívja!
:-) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | :) Ani megelőzött... :)
Kösz az infot + az ATOOOM linket. Methor érkezöben van hozzám, majd tudósítok.
Áve |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Kösz a használasítási utasításomat. Ezt igazán berakhatták volna oda mellém amikor elkészültem. Igazad van. Igazatok van. Amúgy nem vagyok ilyen fogyatékkal élő, csak most szomorkás a hangulatom, szar kedvem van.
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | True: "Lehet, hogy bennem van a hiba, de ez bennem így rögződött!"
Helyesbítek: metaönoltógép :)
Kiprogramozáshoz kérjük végezze el a következö müveleteket: 1) egyes szám második helyett használjon egyes szám elsö személyt; 2) általánosítás helyett beszéljen eddigi személyes tapasztalatokról; 3) ne tegyen a jövöre vonatkozó állításokat; 4) ne próbálja természettudományos metaforákkal kognitívdisszonanciaredukálni a helyzetet; 5) ne tegyen mennyiségi kijelentéseket mint "szinte majdnem minden", "elöbb-utóbb", "hosszabb távon"; 6) ne tartsa a gondolatait rögzítettnek; 7) tágítsa párkapcsolati és gender-koncepcióit. Köszönjük, további kellemes életet! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | A szín az fizikailag jól leírható dolog, leegyszerűsítve arról szól, hogy milyen frekvenciájú fénysugárzás(oka)t nyel el vagy bocsát ki valami. Hogy milyennek érzékeljük azt részben a szem fiziológiája, részben a fejünkben lévő kategóriák döntik el. De szerintem ez nem olyan végtelenül bonyolult. Az optikai csalódásokra is tud magyarázatot adni a a fiziológia, vagy a pszichofiziológia, egy csomót napi tapasztalatból vagy egyéb módon is szinte mindenki ismer. Szóval lehet, hogy az előadó nem is akart semmi különöset mondani, csak hogy ebbe most éppen nem akar belemenni. Vagy másképp hangzott? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Azt hittem ez a "megfelelés" kellően neutrális dolog, de ja, úgy tűnik van valami egyéb kicsengése. Mindössze annyi lett volna a lényeg, hogy te zárod ki a lehetőségét elméletben és úgy tűnik a gyakorlatban is, hogy jól ellegyél egy nővel.
"Lehet, hogy bennem van a hiba, de ez bennem így rögződött!"
Biztos, hogy benned van az oka, és ily módon csak te tudod átrögzíteni. Szerintem pl. első lépésként elengedhetnéd ezt a gondolatot, hogy a fű meg a nők az nem működtethető együtt, mert ez félrevezet téged, mind az okokat, mind a teendőket/lehetőségeket tekintve. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Hali.
Pszichikai függőség...érdekes téma. Nehéz megfogni, mert realitiv, hogy mit nézünk függőségnek. Én hála Istennek le tudtam szokni a dohányzásról elég könnyen, igaz ha részeg vagyok és megkinálnak rágyujtok. Nem tudom, hogy miért (részeg vagyok) nem kivánom, csak a megszokás van bennem. Nah ez a pszihikai függőség számomra. Ilyenkor kell egy kicsit tudatodnál lenned és azt mondanod NEM. Amugy ha nem vagyok részeg, akkor nincsenek nikotinelvonási tüneteim. Teljesen más dolog a Z. Avval az a baj, hogy egy jóérzést is kapcsolsz hozzá (hisz betépni jó) és ilyenkor nem tudod azt mondani "hogy nincs szükségem rá" mint a ciginél. Szerintem a Znél tudatosulnod kell avval, hogy amit akkor átélsz az nem valóság (a valóságot éled meg, de nem valosan). És utána egyszer csak elgondolkodsz azon, hogy az idődet miért olyan dolgokkal töltöd ami nem valós...Talán igy lehetne a függőséget legyőzni. Sajnos (nem sajnos) ez nekem még csak félig megy, mert tudom, hogy nem valóság de mégis jó az az állapot. Remélem tudtam mondani valami okosat... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Hali.
Lehet, hogy rossz helyen kopogtatok evvel, de azért elmondom :) Én semmilyen gyógyszert se pártolok...kevés hatóanyagot és rengeteg töltőanyagot tartalmaznak, s jelentősen terheli a szervezetet. Ezért nem is értem, hogy miért ez kell ha az ember el szeretne szakadni a "realitásoktól". Ha menekülni akarsz a valóság elől (nevezhetjük boldogságnak is) akkor tekerj egy cigit (vagy többet) annak legalább tudod a hatását és nem a mentőautóban térsz magadhoz amikor gyomormosásra visznek. SZOVAL GYOGYSZERT NE! Ez az én véleményem... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Beugrott ma két kényszerem. Az egyik, hogy ha walkmanezve sétálok sétaütemű zenére, akkor 4/4-es zenénél ragaszkodom ahhoz, hogy a lábdob a jobb, a pergő a bal lábamra jöjjön ki vagy, ha ezek nincsenek benne, akkor a páratlan negyedekre a jobb, a párosakkal a bal lábammal lépek. Más ütemekkel bajos :) A másik meg olyan 8-10 éves korom körül lehetett, ekkor mindig páros számra állítottam a TVn a volumét. Akkor hagytam abba, amikor észrevettem, hogy a család kezd ehhez alkalmazkodni... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ha már itt tartunk akkor Delphi helyesen. A spy, trojan, ipscan, nuke stb dolgoknak meg nincsen köze a programozáshoz, nekem ez a munkám. A lányoknak azt szoktam mondani hogy hacker elhárítással fogalalkozom, mert azt mégsem mondhatom simán hogy informatikus vagyok, mert elszaladnak...
A kérdésedre válaszolva viszont észrevettem, hogy ha be vagyok tépve a legegyszerűbb műveleteket is olyan kínszenvedések árán vagyok képes megcsinálni, hogy többnyire csak ülök véreres szemekkel és azon gondolkozom hogy nem kellett-e volna mégis cukrásznak mennem. |
| |  |  |  |

|